A miskolci Szent Háromság templom

Ahtirkai Istenszülő miskolci gyermektábor

 

 Krisztus feltámadt!  Valóban feltámadt!

Kedves szülők és gyerekek!
Örömmel értesítünk benneteket, hogy immár második alkalommal rendezünk gyermektábort Miskolcon. Az előző évben nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, és ez kellő motivációt adott ahhoz, hogy ebben az évben is mindent megtegyünk annak érdekében, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodjanak a gyermekek és a résztvevő szülők. Természetesen ebben az évben sem jelöltünk korhatárt, mert mindenkit szeretettel várunk, és a jelentkezők létszámától függően több bontott csoportban szeretnénk a korosztálynak megfelelő programokat kialakítani. Továbbra is várjuk az önkéntes fiatalok jelentkezését is, hiszen tavalyi évben nagyon sok segítséget kaptunk tőlük a “közösségi munkájuk” által.
A tábor minél sikeresebb megvalósulása érdekében önkéntes adományokat szívesen fogadunk, amely lehet program során felhasználható
– eszköz (játék, papír- és írószer,stb.)
– élelem (tartós élelmiszer, friss gyümölcs, zöldség, lekvár, friss pékáru stb.)
– illetve egyéb adományok.
Kérjük, hogy a jelentkezési lapokat mielőbb küldjétek vissza és június közepén a részletes programot a jelentkezőknek a megadott e-mail címre visszajuttatjuk. Természetesen azoktól a szülőktől, akik az elmúlt évben is vállaltak programvezetést, most is várjuk az ötleteket.
Hálás köszönettel: József atya és Andrea

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra